Az ég didergő ablakomra dőlt.
Siratták őt a fák a ház előtt.
Földig hajolva nyögték bánatát,
Testébe karmolt minden szürke ág.
Ezüst ruháját szél szaggatta szét,
Megtépett ősz szakálla sárba ért.
Ős bűntudat gyötörte egyre őt.
A súly alatt kék szíve összetört.
A megváltásra mindhiába várt.
Már tudta jól, hogy nincsenek csodák.
Siratta tiszta, ártatlan hitét.
Egy kóbor istennek eladta rég.
No comments:
Post a Comment