Múló idő

Felnő a test, majd
felnő az ész, de gyermek
marad a lélek.

Rejtő Jenő: A tizennégykarátos autó

"– Mikor jön rá végre, hogy épelméjű üdülővendégekre nem lehet világfürdőhelyeket bazírozni!"

"Egy orosz emigráns, aki nem herceg, az manapság bújjon el a föld színéről. 

... Szörnyű tragédia: Gorcsev vagyok, orosz és sem herceg, sem gárdatiszt – 

sóhajtott. –  Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg."

"Csak egészen hülye férfiak szeretik, ha hölgyük besavanyítja magát bánatában."

"– Jó napot, Petrovics vagyok. Kérem, főhadnagy úr, merre van itt a legénységi hálóterem?

Az ezredes pillanatokig azt hitte, hogy a helyőrség fellázadt, és nyomban lemészárolnak mindenkit.

– Ugyanis – folytatta Vanek úr vidáman, és az ezredes egyik kitüntetését nézegette két ujja között – nem ismerem a járást. Pardon... – Ezt azért tette hozzá, mert véletlenül leszakította az I. osztályú Sasrendet."

"...A századparancsnok úgy nézte, mint aki kísértetet lát. Talán ez volt a világtörténelemben az első eset, hogy egy katona megemelte a sapkáját köszönésképpen.

Verdier őrmester a kapitány mögött halotthalványan mutatta a szalutálást. Mire Vanek úr feléje is megemelte a sapkáját, és csodálkozva mondta:

– Mi már találkoztunk! Hogy van?

– Vigyázz! – kiáltott a kapitány elképedve. – Mi ez?! Hülyék intézete?

– Nem hiszem – felelte Vanek úr bizonytalanul.
– Vigyázz! Miféle vigyázz ez?
– Mi értelme van ennek, kérem!...
– Hogy hívják?!
– Nevem Van... Nevem van: Petrovics.
– Hollandi?
– Én?
– Ne kérdezzen!
– Na jó, így nem lehet tárgyalni...
– Miért mondja, hogy Van Petrovics!

Vanek úr előrelépett, és egy karmesterszerű kézmozdulattal leintette a szólni készülő káplárt.

– Pardon... Én Gorcsev vagyok. Visszavonom a többit..."

"– Tudja, mi az, hogy antikatona?
– Hogyne. Régi porcelánból készült Napóleon-szobor."

"– Közlegény! – szólt ismét a titkárhoz. – Most mondja meg, hogy ki vagyok én?
– Izé... Oroszlán!
– Ez már jobb, mint a kabóca. Hogy nevezne engem más szóval?
– Ön az állatok királya!
– Barom! Az állatok királya maga! Érti?!
– Igenis. Én Petrovics vagyok, az Oroszlán."

"Az élet csak úgy szép, ha őrült is egy kissé..."

Reggeli mozaik

Állok az ablak előtt, figyelem, hogyan ébred a város.
Kúszik a házfalakon le a fény, belehullnak az álmok.

Oszlik a hajnali köd, dübörögve elindul az új nap.

Itt szemeteskocsi tülköl, amott kerekek nyikorognak.

Csörren a zárban a kulcs, az öreg kapu álmosan ásít,

Hordja a szél a ledér kamasz éjszaka partiruháit.

Szólnak a hírek, az óra ketyeg, sietősek a léptek.

Munka, örök rohanás, suli, gond: kusza album az élet.

Nyitva az ablak, a Nap belekortyol a habba a kávén,

Orra alatt marad egy pici felleg; elillan az árny, és

Indulok én is, a parkban a gesztenyefák sora rám vár,

S csak nekem int oda Janus a bástya kopott kapujánál.

Koppan a léptem, a macskakövek felidézik a múltat,
Kondul a büszke harang, szép hangjai szertegurulnak.

Táncol a fényben az utca, kihajtanak újra az álmok,

Állok a tér közepén s körülöttem lüktet a város.

Pécs, 2015

XVIII. Aquincumi Költőverseny (2015)

Egykor

Ildikónak

Két pöttömnyi lányka,

Egy szőke és egy szőkébb,

Életük nyaranta,

Egykor még, összeszőtték.

Egy kádban pancsoltak

A rózsalugas mellett,

S mindketten nyafogtak,

Ha ebédelni kellett.

Bújócskát játszottak

Az erdőszéli házban,

Majd együtt aludtak

Nagy dunyhák közt az ágyban.

Egyforma ruhában,

Ha kirándulni mentek,

Be nem állt a szájuk,

Vég nélkül csicseregtek.

Nem mindig értették,

Miről beszél a másik,

De ez gyerekkorban

Még nem is igen számít.

Balaton vizében

Sok nyár fürdött azóta,

Más ma már a világ,

De ugyanaz a móka.

Felnőtt a két lány is,

A szőke és a barna,

Erre jár az egyik,

A másikuk meg arra.

Fügés muffin

Valami gyors sütit szerettem volna, ami után nem marad egy nagy halom koszos edény a mosogatóban. A kamrapolcokat vizslatva akadt meg a szemem az aszalt fügével teli befőttesüvegen.

Kimértem 100 g-ot egy kis lábosba, felöntöttem 1,5 dl vízzel, megszórtam egy teáskanál fahéjjal és az egészet felforraltam. Amikor kihűlt, egy kis aprítóba öntöttem, adtam hozzá egy tojást, 30 g vajat, egy löttyintésnyi rumot, 60 g rizslisztet, egy csapott teáskanál sütőport és egy csipet sót. Összeturmixoltam és két kivajazott kerámiaformába kanalaztam. 160 °C-on (légkeverésen) 25 percig sütöttem.
Tömény, sűrű állagú, de finom süti lett belőle.

Én két nagy adagra osztottam el ezt a mennyiséget, amúgy kb. 4 darab  normál méretű muffinhoz lett volna elég.

Panaszkodó

Bolond vitéz a zöld hegyek között,

folyók ölelte síkra költözött.

A lelke bús, beteg – örök talány.

Turulmadár vihar tépázta fán.

Elszállt sok év, ő mit sem változott.

Jár-kel magában, s csöndben így dohog:

Ó jaj, miért ide sodort a sors?

Rúghatnám máshol vígan én a port.

E föld lakója mind elátkozott,

itt mindig minden egy helyben topog.

Épp úgy siratjuk szép emlékeink,

ahogy siratták hajdan őseink.

S bár tudjuk végül semmink nem marad,

felhizlalunk új kiskirályokat.

Ők mondják meg, mi lesz a jó neked,

helyetted osztják be zsebpénzedet.

Eldöntik, merre menjen majd utad,

S ha vén leszel, miből tartsd el magad.

Megvédenek, nem kell, hogy tiltakozz,

hisz kiskorú vagy, így nem tudhatod,

miben hihetsz, és mit kell megbocsáss,

s magadnak majd miféle gödröt áss.

S mert szinte túlteng itt az értelem,

mikor pihensz, az sem lényegtelen.

A bolt bezár – bazár csak egy lehet,

sportcsarnok kell nekünk kórház helyett.

Bárhogy rohansz, utolsónak maradsz,

S röhögve tartják mások markukat.

De jobban jársz, ha nem nyitod ki szád,

E földön sajnos nincsenek csodák.

Szegény vitéz a két folyam közül,

tört szárnyakon más táj felé röpül.

Siratja régi szép emlékeit,

ártatlanul tudatlan éveit.

De gyermekének szebb jövőt remél,

hát járt utat, járatlanra cserél.

Bolond vitéz, ki tudja merre jár,

Turulmadár, örök vándormadár.

2015. március

Ima

Nézz rám! Olyan vagyok, mint egy gyerek.

Ha büntetsz, egyre komiszabb leszek.

S amíg gondolkodom a sarokban állva,

Dacból azt kívánom, bárcsak lennék árva.

És ha haragodban már nincs hozzám szavad,

Csak egy okot adsz rá, hogy eltaszítsalak.

Nézz rám! Olyan vagyok, mint egy gyerek.

Mutasd kedves arcod, kérlek, szeress!

S én ígérem, jó leszek.

Na jó!

Most már gyertek értem!
Anyu! Apu! Kérlek,
Vigyetek haza!
Elég volt már ez a
Buta felnőttesdi...
Hiányzik az ágyam,
A zsúfolt kis szoba.
Jóéjtpuszit kérek,
A puha rongycicát!
Hallgatni akarom,
A húgom, hogy szuszog.
S a szomszéd szobából,
Míg fény szűrődik át,
Álomba ringat
Majd suttogásotok.

Talán

talán csak a szél volt
ahogy végigszaladt
valahol egy ajtó
nyitva maradt talán
csak egy angyal pihent
meg szárnyamon talán
csak a szánalom tett
egy kört benned bennem
váltottad meg magad
talán csak a falak
riadtak a csendre
talán csak a vágyak
épphogy csak egy vázlat
egy jelenet, amit
a filmből kivágtak
szememben egy részlet
amitől nem láttad
talán csak játszottam
úgy ahogy kívántad
mint egy unalomig
ismételt kísérlet
talán csak hazudtam
talán csak ígérted

Mandulavirágzás

Amikor festménnyé szelídül a fény,
És idővé tágulnak az illatok,
Amikor dallá lesz minden szárnycsapás,
Amikor bolondos, könnyű szél vagyok.