Az erdőt jártuk gondtalan sok nyári délután.
Lombok közül tündérmosoly ezüstként hullt le ránk.
Patak vizében lépkedett, ott táncolt és dalolt,
S az álmainkkal messze tűnt, mint egy gonosz kobold.
Míg el nem ért az alkonyat, követtük énekét,
Majd ölbe kaptál könnyedén, és súgtál egy mesét.
Ó, hányszor mondtad, hogy lehoznál
minden csillagot nekem,
S én csimpaszkodtam karjaidba,
jaj maradj inkább velem!
A fényre vártunk álmosan sok téli éjszakán.
Függöny mögül angyalszemek ragyogtak félve ránk.
Ki tudja honnan érkezett, hogy játszhasson velem,
Felhők fölött nevettünk, majd elillant hirtelen.
És csillagportól részegen zuhantam én feléd,
Te elkaptál oly könnyedén, és súgtál egy mesét.
Ó, azt ígérted, nem hagysz el, és
mindig itt leszel ha kell,
De elmentél, s hogy úgy szeretlek,
nem mondhattam el.
No comments:
Post a Comment