A kis fenyő

A kis fenyő az erdőben élt sok társával együtt. Boldogan teltek napjai. Ismerte a madarakat, mókusokat, jó barátságban volt az erdő valamennyi lakójával. Kedves és barátságos volt mindig, így aztán mindenki szerette.

Egy fagyos téli napon favágók jöttek az erdőbe hangos fűrészekkel. A kis fenyőfát is kivágták. Összekötözték ágait, és egy teherautóra dobták. Hamarosan elindultak. A kis fenyő kíváncsian nézte a tovasuhanó tájat, és minden kényelmetlenség ellenére, nagyon élvezte az utazást.

Egy nagy piacra került. No, itt aztán sosem unatkozott. Emberek jöttek, mentek, beszélgettek. Egyesek panaszkodtak, mások tréfálkoztak. A kis fenyő mindent megfigyelt, és remekül szórakozott. Egyre többen válogattak a fenyőfák között is. Forgatták, méricskélték, és végül elvitték őket. A kis fenyő izgatottan várta, hogy mikor kerül rá a sor. Nem is kellett sokáig várnia. Egy barátságos, nagybajuszú ember őt választotta.

Rövid utazás után egy takaros háznál álltak meg. A kis fenyő új lábakat kapott, hogy egyedül is meg tudjon állni, és egy tágas szobába vitték. Igencsak meleg volt odabent, de a kis fenyő nem sokat törődött vele, hiszen egy kedves asszony nagy dobozokból gyönyörű kincseket vett elő, és szép sorban a fenyőre aggatta mindet. A színes gömbök csillogtak-villogtak a gyertyák táncoló fényében. Aranyos csengettyű csilingelt, és három nevető szemű fiúcska szaladt a szobába. Szüleikkel énekelve állták körül a kis fenyőt, az pedig büszkén tárta szét ágait, és úgy érezte, sosem volt még ennyire boldog.

De minden csodának vége szakad egyszer. A díszek selyempapírba csomagolva visszakerültek a dobozokba, és a fenyőcske hirtelen egy hófútta udvaron találta magát. “Mmmm… Milyen jó friss a levegő!” – gondolta, s miután alaposabban körülnézett, elégedetten állapította meg azt is, hogy itt sem lesz egyedül. Madarak röpködtek körülötte, és az ágaira telepedtek. Egy lógófülű kutya is odaballagott, és körbeszimatolta. Így a kis fenyőnek vidám társaságban teltek napjai. A legnagyobb örömöt mégis az jelentette számára, amikor a három fiúcska hangosan nevetve kiszaladt a kertbe. “Ó, milyen szép is a világ!” – mondogatta ilyenkor az ágain fecsegő verebeknek, és együtt gyönyörködtek a hancúrozó gyerekekben.

Az egyik hideg délután újabb változást hozott. A gyerekek édesapja egy nagy fejszével a fenyőhöz ballagott, és apró darabokra vágta. Aztán a kis hasábokat a szobába vitte, és jól megrakta velük a kandallóban éppen kialudni készülő tüzet. A lángok újra fellobbantak, és a három kisfiú a kandalló köré telepedett. A kis fenyő igyekezett minél jobban égni, hogy a pirosra fagyott apró lábak és kezek gyorsan átmelegedjenek.

S míg lassan elhamvadt, boldogan gondolt arra, hogy igazán nagyszerű élete volt.